Hastánc oktatás, Belgium, Brüsszel

Raqs Sarki

A hastánc egy európai elnevezés, amelyet Napóleon katonái használtak, először amikor megismerkedtek ezzel a mozgásformával. Az arab világban ez a kifejezés azonban ismeretlen. Az eredeti arab elnevezés az ennél jóval kevésbé behatárolóbb „kelet tánca” Raks Sarki kifejezést használja.  Ezzel különböztetik meg a többi egyszerűbb stílusú, népies tánctól. Sokan úgy érzik az európai külső elnevezés túlságosan is félrevezető, hiszen amennyiben az előadó megfelelő technikai szinten műveli, nem csak a csípő és mellkas izolált mozgásáról szól ez a műfaj. Ugyanúgy tartalmaz lépéskombinációkat és forgásokat, mint bármelyik európai tánc.


A korai kultúrákban a táncot valószínűleg vallásos szertatások során, istentiszteleti célból adták elő. Vannak olyan feltételezések, amelyek szerint a hastánc, mint templomi tánc is jelen volt. A templomi táncosnők valójában szent prostituáltak voltak. Családjuk istennek ajánlotta őket és ők kötelesek voltak a testükkel szolgálni a vallást.
 Az ilyen jellegű összekapcsolódása a profánnak és a szentnek nem volt ritka az ókori társadalmakban. Indiában a templomi prostituáltak a dévadászik táncolták a klasszikus táncformákat egészen a 20. század közepéig A tánc később kikerült a templomokból és világi események részévé is vált ezzel elindult a professzionalizálódás útján. Esküvők, fesztiválok, ünnepek alkalmával is alkalmazni kezdtek táncosokat. Az ókori Egyiptomban már léteztek olyan táncosnők, akiket fel lehetett bérelni különböző ünnepségekre. A háremhölgyeket külön tanár tanította táncra, de nevelésük része volt a zenei ismeretek elsajátítása és egy átfogó műveltség megszerzése is. Később a táncosnőknek két csoportja kezdett elkülönülni: az awalim  és a ghawazi. Az awalinok magas műveltséggel rendelkező nők voltak, akik csak női közösségeknek tartottak előadást.  Az iszlám szigorú vallási megkötései miatt a nők és a férfiak szinte sohasem táncolhattak együtt.
A ghawazeek a X I. századtól érkező cigány törzsek voltak. India északi részéről indultak el és utcai zenéléssel, tánccal foglalkoztak. Zenéjük és mozgásuk kölcsönhatásba került az orientális tánccal. A ghawazeek kihívó, háremekben használatos ruhákat használtak és elvállaltak fesztiválokon, és férfi rendezvényeken való fellépéseket is.  A cigányok hosszú vándorlásuk során Perzsiába, Törökországba és Spanyolországba is eljutottak. A fénykorát élő Törökországban is főleg ők szórakoztatták a helyieket. A XVIII.-XIX. században őket láthatták Napóleon katonái, amikor a „dance du ventre” nevet adták a táncnak.


A hastánc modern története 1893- ban a Chichago-i Világkiállításon kezdődött. A baletthez és a fűzővel karcsúsított nőalakhoz szokott nézőkre sokkoló hatással volt a tánc, sokan erkölcstelennek tartották, de nem tudták magukat kivonni hatása alól. A századfordulón a szecesszió korában jellemző művészi attitűd volt a kelet felé fordulás. Ez az érdeklődés sok tehetséges táncost inspirált az orientális tánc megismerésére és előadására.
A tánc újrafelfedezésen ment keresztül és azóta is új  meg új interpretációk születnek ezzel a mozgásformával kapcsolatban.  Az orientális tánc egy fejlődési professzionalizálódási szakaszban van: érzékeny és kreatív előadók igyekszenek megmutatni, hogy ez a tánc jogosan nevezhető művészetnek.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s